„Elkeserítő az emberek közönye” – megdöbbentő esetekről számoltak be a mentők
Volt arra példa, hogy a vásárlókat annyira hidegen hagyta az életmentés, hogy többen átléptek a betegen, és még az életmentők felszerelésébe is belerúgtak.
Ma már persze a hatalom nem csak a parasztokat sanyargatja, de most is a leggyengébbeket: a rokkantakat, a betegeket, a munkanélkülieket, a nyugdíjasokat, vagyis az olyan népségeket, amelyek nem tudnak ellenállni.
„Ilyenkor a megaláztatás sokkja után keletkezik egy nagy dilemma: amit meghagytak és amit sikerült eldugdosni, azt megegyük, mert túl kell élni a telet, vagy sanyargassuk magunkat a végsőkig: hiszen akár csontsoványan is, de tavasszal újra kell vetni, különben a jövő télen akkor is éhen veszünk, ha a hatalomnak már nincs mit lesöpörni. Ez a paraszt csapdája.
Ma már persze a hatalom nem csak a parasztokat sanyargatja, de most is a leggyengébbeket: a rokkantakat, a betegeket, a munkanélkülieket, a nyugdíjasokat, vagyis az olyan népségeket, amelyek nem tudnak ellenállni.Vagy tudnának, de nem mernek, vagy mernének, de nem tudják, hogyan kell.”